Szerző
Heltai Jenő
Szerkesztő
Teleki László
Előszó
Két kis regénye, a Family-Hotel és a VII. Emánuel és kora most harmadízben együtt jelenik meg, egy kötetben, közös címmel. (Kis királyok. ) Így is töredék; befejező harmadik, negyedik és nem tudom még hányadik részét sohasem írom meg. Ugyanakkor kellett volna megírnom, amikor az első kettőt, idestova ötven évvel ezelőtt, egy régen elmúlt világ régen kihűlt atmoszférájában. Ötven év alatt a világ megváltozott, benne jómagam is. A befejezésen többé nem kell fejemet törnöm, a regényt régen befejezte már az idő. A kis királyok kora elmúlt. A nagyoké is.
Üres fontoskodás volna, ha ez elé az igénytelen kis munkám elé nagyképű bevezetést írnék. Annak idején sokan olvasták, talán mulattak is rajta. Szeretném elkerülni azt, hogy a mai olvasó idegenül tapogatózzon az írás megvénült sorai között. Ezeket a sorokat ennélfogva megtisztogattam, kiigazítottam, egy kicsit kifényesítettem; az elavultat, a henyét, a fölöslegest töröltem. De nem írtam át a regényt. Ennek nem lett volna értelme. A regény idestova ötven éves. Nem fiatalítottam magam. Ötven év, egy félszázad, ez már egy kis halhatatlanság. Nem örök életre szóló, de mégis valami. Ne nyúljunk hozzá!
Kiadó:
Szépirodalmi Könyvkiadó
Kiadás helye:
Budapest
Kiadás éve:
1955
Kötés típusa:
Félvászon
Oldalszám:
205 oldal
A fotók szerinti jó állapotú, a borító enyhén kopott, a lapéleken kicsi, halvány folt látható.
Nyelv:
Magyar
Méret:
20 cm x 15 cm
Jelenlegi ára: 470 Ft
Az aukció vége: 2020-08-10 00:04 .